[vissza]

Grandpierre Attila csillagász, a Vágtázó Halottkémek énekese

A VHK a nyolcvanas évek magyar underground zenei életének egyik legendája, annak ellenére, hogy nem tartozott az akkor igazán népszerû áramlatok (a Müller Péter-Menyhárt Jenõ-Víg Mihály tengely rocksanzonjai, a Bizottság és különbözõ utórezgéseinek idétlen-beatje) egyikéhez sem. Grandpierre a ma is létezõ, nem kifejezetten melodikus zenéje köré filozófiát is építõ zenekar énekese-ideológusa, csillagász. Induló lapok talán legkedveltebb interjúalanya: rengeteget beszél, csak kicsit nehéz utólag beilleszteni a kérdéseket a szövegözönbe. Ott egye a fene, végül is eddig nekünk mondta a legjobbakat.

- Téged kifejezetten öntörvényû embernek ismernek. Egy rockzenész esetében ez megszokott, ám te emellett csillagász is vagy. Hogy tudod egyeztetni ezt a két gyökeresen ellenkezõ magatartási modellt?

- Az én tudományos pályafutásom szinte valószínûtlenül kacskaringós. Két gimnáziumba is jártam, mert az egyikbõl eltanácsoltak. Ezért átmentem az István gimnázium matek tagozatáról a Fazekas gimnázium matek tagozatára. Ott viszont szintén megismerték a magaviseletemet, és emiatt azt mondták, hogy határozottan eltanácsolnak az egyetemtõl, és maximum valahová vidékre mehetek el könyvelõnek. Rájöttem, hogy nekem tanulmányi versenyt kell nyernem, ahhoz, hogy egyetemre kerülhessek. A gondolatot tett követte: bekerültem az elsõ tíz közé, és így vettek fel az ELTE fizika szakára. Késõbb itt is a magaviseletem miatt függesztettek fel két évre.

- Mi baj volt a magaviseleteddel?

- Jól éreztem magamat a társaságban, és elsõsorban ez volt a fontos, nem pedig az, hogy a tanárok szerint hogyan kellene magam érezni. Emiatt például állandóan nevetõgörcsöm lett, és ez a tanítást különleges megvilágításba helyezte. Szerveztem különféle akciókat, amik a tanítást más mederbe terelték, nem a tanárok elképzelése szerint. Önálló elképzeléseim voltak, és ezek általában arra irányultak, hogy az én meglátásaim érvényre jussanak.

- Mégis, hogy ?juttattad érvényre a meglátásaidat??

- Például szünetekben gyújtogattam a folyosón. Ezen kívül következetesen olyan hozzászólásokkal léptem színre, amik a tanuláson kívüli cselekményekre buzdították az embereket. Emiatt aztán egy idõ után nem szólí tottak fel, akárhogy jelentkeztem, úgyhogy kénytelen voltam ping-pong labdákkal, láncok csörgetésével felhívni magamra a figyelmet. Ezek a dolgok az egyetemen is folytatódtak. Elbeszélgettem az emberekkel, hogy miért mentek oda, és milyen motivációjuk van arra, hogy fizikusok legyenek. Aztán kiderült, hogy igazából nem személyes érdeklõdés fûzte õket arra, hogy ide jelentkezzenek, hanem egyszerûen jobb híján jöttek ide, amit aztán én egyszerûen nevetség tárgyává igyekeztem tenni, és sikerült is.

- Végül visszavonták a felfüggesztésedet az egyetemen. Sikerült valamilyen kompromisszumot kötni?

- Igen, megígértem, hogy hajlandó leszek ezután beszélgetni is az emberekkel, nem csak a saját törvényeimet próbálom érvényesíteni. Olyan kompromisszumot is kötöttem, hogy több mint egy mondatot hajlandó leszek beszélni valakivel. A lényeg az, hogy mire végeztem az egyetemen, addigra már elég rettenetes hírem keletkezett, és így a legtöbb helyen kijelentették, hogy a képességeim rendkívüliek, de õk személyesen nem akarnak velem dolgozni. Ezért elmentem az Országos Köolaj és Fölgázbányászati Kutatólaboratóriumba dolgozni. Egy év múlva kaptam egy doktori ösztöndíjat a Mûegyetemen. Csillagászati témából írtam a disszertációmat, ami a vártnál sokkal sikeresebb volt, és elõször nem is akarták elhinni, hogy én ezt egyedül csináltam. Mondták, hogy pályázzak meg egy aspirantúrát, tehát készítsek el egy hároméves kandidátusi fokozatot jelentõ munkát. Meg is csináltam, meg is védtem, utána munka nélkül maradtam 3 hónapig. Végül a geofizika tanszék vállalta a felelõsséget értem, viszont munkavégzésre kihelyeztek a csillagászati intézethez. Õk elfogadtak azzal a feltétellel, hogy ha valami nagy botrányt csinálok, értesítik a geofizika tanszéket. Végül ? egy nyolcéves próbaidõ után ? megnyugodtak a kedélyek, és a csillagászati intézet hajlandó volt foglalkoztatni. Azóta is ott dolgozom.

- Mi motivált abban, hogy fizikus legyél?

- Mindennel, így a csillagászattal is csak azért foglalkozom, mert az élet lehetõségei érdekelnek. Emiatt érdekel a tudatkutatás is, de foglalkozom a saját gondolataimmal és a saját életemmel is. Megjelent egy verseskötetem, A mindenség örjítõ varázsa, de írok novellákat is. A munkahelyemen elméleti csillagászati kérdésekkel foglalkozom, mint például a naptevékenységeket leíró fizikai egyenletekkel. Próbálom megérteni, milyen tényezök mozgatják a Nap tevékenységét, energiatermelését és ennek a változásait. Sikerült egy olyan megdöbbentõ eredményre jutni, hogy a Nap mûködését a bolygók szabályozzák. Tehát egy látszólag nagyon kis hatás egy nagy eredményt tud létrehozni, ami hasonlít ahhoz, hogy elgondolok valamit és azt megcsinálom, tehát van egy nagyon pici változás, majd egy nagyon nagy eredmény. Ez általában az élõ rendszerekre jellemzõ. Az, hogy a Nap is ilyen organikus jelenségeket mutathat, egy telj esen új irányt jelöl ki a csillagászatban.

- A Vágtázó Halottkémek pedig a zenében jelölt ki egy ?új irányt??

- Mi tulajdonképpen arra jöttünk rá, hogy amikor összejöttünk, és a hangulat a tetõfokára hágott, akkor mindenféle látomásaink támadtak. Mintha megnyílna hirtelen az a világ, amiben vagyunk, kicsúcsosodik és átvisz egy másik világba, amely egy olyan látomásos, hallucinogén világ, ahol minden sokkal elevenebb és élettelibb. Ez az, ami miatt erõs motivációt éreztünk arra, hogy megváltoztassuk a világot. Úgy éreztük, hogy az emberek általában nem élnek igazi életet, a saját életük impulzusainak nem engednek, hanem ehelyett elfogadják a külsõ fékezõ kényszereket és alávetik magukat a körülmények hatalmának. Közben pedig fordítva kellene viselkedni, mindenkinek a legmélyebb oldalát és a legmélyebb impulzusait kellene átadni a többieknek, mert akkor az egész másképp mûködne, nem úgy, mint amikor mindenki a fékeket veszi át a másiktól. Egy sokkal teljesebb és szabadabb élet lehetséges annál, mint amit ma ? valamilyen érthetelen ok miatt ? az emberek élnek. Úgy gondoljuk, hogy az emberek olyanok, mintha tetszhalottak lennének, egy szellemi bombatámadás áldozatai. Ahhoz, hogy fölébredjenek, nekünk érzésekkel és lelki töltésekkel kell újraéleszteni õket. Tehát halottkémeknek kell lennünk.

- Az újraélesztésben segít például a kissé durva szövegû ?Botrányos probléma??

- Hát a fene tudja, a mai világban mennyire durva. Igazából a szövegnek hangulati értéke van, ami az egésznek egy olyan ízt ad, hogy az tényleg egy sajátos spontán dolog, nem pedig valami kiizadt mûvi tákolmány. Manapság a mûvészek azt gondolják, hogy ha nagyon sokat izzadnak és összehoznak valami olyasmit, ami megfelel egy képzeletbeli elvárásnak, akkor az mûvészi lesz, pedig lótúrót, az egyáltalán nem az. Az igazi mûvészet csak olyanfajta lehet, mint amikor elszabadul a vágyad, saját maga találja meg a törvényeit, és olyan módon fejlõdik, ahogy önmaga akar. Ha azt mondom, hogy ?bazd meg, bazd meg, bazd meg?, az egy olyasmi, hogy a fene egye meg, ez annyira eleven, hogy nem kiherélésre való dolog, legyen olyan amilyen. Egy pofátlan és pimasz problémáról van szó, ami az embert orrba vágja, és ettõl az egész csak még jobban megdagad és még jobban feszít.És akkor az egész elkezd elszabadulni, és ez az, amirõl a VHK szól.

(Karlinszky Richárd)