[vissza]

Vágta az eksztázisért

"Hipnotizáló, ahogy az énekes pörgô dervisként üvölt a banda woodoo-szertartásokat idézô mágikus zenéjére." (Melody Maker, '92. szept. 26.)

"A VHK révén jöttem rá, hogy milyen veszélyes is lehet a rock." (Melody Maker, '92. okt.10.)

"Hátborzongató dolog olyan embereknek, akik állati örömöt lelnek hatványozott hangzásorgiákban." (World of Music, '92/10)

"A Halottkémek ötvenperces transzállapot: ôrült dobosok, túlfeszített gitárosok, üvöltô sámánok... Egy álom. Nagyon hangosan hallgasd, merülj el, soha ne térj vissza!" (NMI,'92)

A Vágtázó Halottkémek az elsô magyar együttes, amellyel ilyen szinten foglalkozik a világsajtó. Zenéjük annyira lázító, rejtett energiákat felszabadító, hogy még az összvilági zenedömpingbe fásult ítészeket is felrázta és cselekvésre késztetett egy amerikai lemezkiadót is. A semmi kapuin dörömbölve, a VHK harmadik albuma, CD-je és kazettája egyszerre jelent meg a tengerentúlon, Európában és Magyarországon. Az Alternative Tentacles gondozta kiadványon az a hangrobbanás, néhol káosz, amely az elôzô lemezt jellemezte (A Világösztön kiugrasztása), most koncentrált sugárnyalábok formájában hat és új zenei minôséget teremt. Persze tökéletesen felesleges világhírû szaklapok nyomán a zenekar eredetiségét bizonygatni. Nem is teszem, inkább a Halottkémek csillagász-énekesét, Grandpierre Attilát faggatom az együttest feszítô energiákról és a színpadi eksztázisról.

- A természet erôi bennünk élnek. Álmainkban és éber állapotban is hatnak, s általuk részei lehetünk a Világösztönnek, amely azért mûködhet komplexitásában, mert az ember nem egyszerûen véges lény, hanem kapcsolatot tart egy korlátlan természeti tényezôvel. Ez a tényezô a mindennek magától való öntörvényû kibomlása, de csak homályosan érzékeltethetô a nyelvvel. Talán úgy szemléltethetném, hogy amikor szavakba, zenébe akarod önteni a benned megmozduló vágyat, érzéseket, mindenséget, akkor megpróbálsz valamit áthozni egy korlátlan végtelenbôl - amit semminek is nevezhetünk, de nem negatív semminek, hanem a valami forrásának egy olyan véges világába, ahol határok vannak.

- A VHK-nak az a feladata, hogy a végesben megjelenítse a végtelent?

- Ez a hajtóerônk, mint ahogy más-más tudatszinten mindenkinek. A mi motivációnk a korlátlan létezés, a minden mindensége és a ha tártalan megvalósulási vágy.

- Ezt a színpadon nagyon hatásos, mondhatni, eksztatikus eszközökkel éritek el.

- Az ösztönvilágunk annyira lefojtott, a társadalmi lét peremére taszított és a ma-gánéleti szférába utalt, hogy csak akkor hívhatjuk elô, ha legmélyebb erôinket mozgósítjuk. Csak így robbantható le a ránk száradt héj, de minél mélyebbre nézel magadba, annál inkább elemi erôkkel szembesülsz. Felfokozott tudatállapotba kerülsz, ahol már a mindenség egészével tartasz kapcsolatot. Nyilván a végtelennel való találkozás az oka annak, hogy az eksztázisnak akkora szerepe van az életben. Egy Abraham Maslow nevû tudós átlagemberek körében végzett felmérést e témában, és két döntô csúcsélményt regisztrált. Az egyik a szexuális mámor, a másik a zene.

- Neked milyen csúcsélményeid vannak?

- A zene és a szexualitás hihetetlen hatással van rám, de az alkotás is. Ha az ihlet pillanatában a felhalmozott információtömegnek új formát tudok adni, az hátborzongató.

- És a drogok?

- Voltak kísérleteim, de mivel túlérzékeny vagyok, a legkisebb adag is veszélyes. Olyan állapotba kerülök, amelyben nem érzem aktív teremtô tényezônek magam. Egy alkalommal három slukk marihuána után öt órán keresztül beszélgettem úgy a lábujjaimmal, mint aki keményen bekokózott.

- "A semmi kapuin dörömbölve" letisztultabb, mint az elôzô VHK-album. Az ösztönök is az erôvonalak mellé rendezôdnek? Halad valami felé az ösztönáramlás?

- Mindig is az igazi erôk természetes mûködési módját követtük. Már szinte mindent lerobbantottunk magunk körül, de most a káoszban egy látomás erejéig megcsillant egy út. Magától jött és önmagát diktálja, s mivel a zene számunkra a legtermészetesebb közeg, ezért a saját nyelvén szól. Nincs rákényszerítve a feltétlen tiltakozásra, mint ahogy mi sem vagyunk, mert már megtaláltuk a világunkat.

(D. Kiss Gábor)