A mindenség őrjítő varázsa

ezen szavak elolvasásával egyidőben
újabb turnéra indul
fellépésének következő állomása

KÉPZELETED

a felhasznált üzemanyag

ÉLETED

a kilövés helye

ÉBREN ÁLMODÓ AGYAD

A MINDENSÉG, A SZÓ ÉS A VALÓSÁG

a szavak kiözönlése

forgolódó, zenélő, nyüstölő szavak áradatában hajol vissza magára a világ!
miközben a szóról azt mondom: szó, a szó azt mondja a szóról: szó!
amíg a szóról szót mondó szóról mondom: szóról szót mondó szó,
a szóról szót mondó szó mondja a szóról szót mondó szóról:szóról szót mondó szó! mondja a szó!
az első szóval kezdődött a világ, a szót-szóró-szóval.
a többi szó a szót-szóró-szóról szóló, szót szóró szó!
a szót-szóró-szót-szóró szót szót-szóró szó szórja!
szól a szó, a szószóló szó, káprázó szószóró-szót szór a káprázó szó!
leyen szó! legyen szó!
legyen a szótól: szószülő szó!
szó-szobrot szóró, szóval szólaló szobor-szó!
a világ a működő szó!
a világ a világról szót szóró szó!
a világ az önmagát kimondó szó!
a világ - magát szavánál fogva magán átrepülő szó!
a világ - magát helyéről kirántó, magát önműködően kirántó, rántatlanul rántó, húzatlanul húzó, kimondatlanul kimondó szó!
a szó a világ élete,a világnak életet, születést ado szó!
a szó a világ nemzése,a világ igenlővé nemzése, igézése, idézése, a világ testet öltése, a kimondhatatlan kimondása!
a szó az isten istenné válása, a szó az isten végső építőköve,
a szó a semmi újrafelosztása!
a szó a lehetetlen lehetségessé tevése, a végső megvalósítás egyetlen esélye, a lovagló, táncoló, ünneplő szó!
a szó az önmagát meghaladó szó,
a testet öltő, és egyre újabb testet öltő, testből kiömlő ige,
a bennünk fészkelő,
csontig sarkantyúzó,
a mindenség égzengését felerösítő -
belőlünk mindegyre feltörő szó -
sistergő szó
rákfene szó
Úristen szó!

A SEMMI, A VALAMI ÉS A VÉGTELEN

a valami szorításában

valami hív
hív hív a valami
valami vár
vár vár a valami
valamit vár
valami szólít valamit
valami akar
valami engem akar
valami remeg
valami remegve akar valamit
valami mindenfelé kiált
valami letépi álarcát
valami leveszi bennem is álarcát
valami újulni akar sebesülni akár de kibomlani valamibe
valami mindent meg akar nézni
valami mindent tűzzé tesz
valami mindent elolt
valami keres
valami üvölt
valami lappang és nyúz
valami mindent akar
valami szólítja valamit
mindennél erősebben
szólít szólít a valami

előérzet

kromoszómák emelte vattacukor-felhőkarcolók
génjeink emberjárású vasárnap délutáni szökőkútjai
testet öltve a felvilág csontvázán hegedülve a mélyvilágba járási tilalom idején
a lappangó öröklét-élőlények
életünk árán kajtatják Don Quijote álmaikat
hogy tejutak kékes sajkáihoz imádkozhassanak
a csatárláncba fejlődő kozmosz-lehallgató öröklét-hordozók
vágyainkat termesztve szüretelve készülnek a lepke-lét mámorába
előérzetek vagyunk a zászlót bontott időtlenség elő-akkordjai
egy megremegő kép szétfolyó festék-csíkjai

a csend titkos páncélja

mi
mi végül
mi körül

szó
szóba harap
reszket a rab

a nullházak szelepként működnek
nemlétem közepén en vagyok a halhatatlanság

ÉLő VILÁGEGYETEM

a falak növése (az ismeretlen föld)

hej! hej! hej! hej!
mi van mi?
mi van mi?
itt vagytok mi?
eljöttetek?
micsoda földmagot pakoltatok ki!
virágzik fel!
micsoda ég és földtömböt?
letépett tárgyak!
lovagolj!
állati tetemek emelkednek a hold udvarában!
veszettül forognak a nagy játék ütemére!
mindent elönt a fény!
szanaszét guruló kerekek!
az ég küllői hajamnak sátraiban!
ostorra pattanó falak növése!
lövések! lövések!
lövések!
lövések magtárakból!
feltámadó növekedés!
ezer éve nem volt távol!
felnyesett Dunán
fel, szögeimből el!
házak városok repkednek!

VHK szöveg 1984

villanycsarnokokban

villanycsarnokok tábornoka most jöjj gyere elő!
és csontjain egy fordult tempó -
menekülő föld!
növekedj növekedj!
nincs vége! nincs vége!
soha semminek nem lehet vége!
a távolság az semmis!
az idő az semmis!
az akadály az semmis!
itt minden van!
itt minden van!
a mindent nem lehet elpusztítani!
minden mindennél tovább él!
minden mindennél több!
minden mindenben minden lesz!
minden mindenben ujjászül!
tojásokat épít a házak felett és remeg a fenyegetett jövő!
minden szétporlad és a porból minden újjászületik!
a porból világóceán lesz!
oázisok vagyunk!
nyurga délszaki kutak!
fel a háztetőkre!
repülő kaszárnyákat hasogat az ég!
óriás tölcsérbe a pokol lapátol eszmét!

VHK szöveg 1983

MEGTÁLTOSODÓ VILÁGOK

az éjszaka karmai

tornyok csavarodnak belém, az éjszaka karmai. sátorvárosok ugranak az ég felé! egy képzelt világot építek újjá. hívó gyertyák özöneibe érek. suttogva lángoló, fénykardal rohamozó délibábtortákat akarok falni! zokogó délibábrohamok, szeleteljetek fel! nyíljatok meg! nyíljatok meg! óriástörpék! széljáratok keringenek. az átjáró világít, nem keresi senki! csillogó folyamok fröcskölnek. a fényáram széttörött! millió fényszilánká, millió szemhéjjá, millió szemhéjat szült eleven testünkre. a félelem eltakarja a diszharmónia bűvöletében élő rázkódó jövőt! arcok villanásai, szállok veletek! elnyelt világ hatalma szólít. forduljatok a Nap házaiba! a pillanat megpengézve zuhan az időtlenség meredélyeire.

VHK szöveg 1982

A VILÁGÖSZTÖN ÉS A SZERELEM

rádébredek

hej hej
rádébredek
végigzuhan az akaratom
ha kérlek ha merlek megrázkódom
egy nem ismert erôvel gazdagodom
bármi történt most itt vagyok
mindent betöltök és felrobbanok

hej hej
miféle világ
mi kifordít befordít és szikrázva ráz
körben mindenhol lángokban áll
hogy széjjelhasad az anyagi váz

hej hej
miféle láz
miféle láz mely porba igáz
árammal jár míg lehull a máz
nem ismert világokat társsá igáz
mindent betölt a megváltó láz

hej hej
meglátlak és fölhasadok
kiáradok és eget hasítok
minden kiömlik és tehozzád ránt
hát mit tettem eddig hogy így rám talál
fényes lángokban élek és halok
szikrázva remegve szabadulok

hej hej
minden kisért
újra előjön minden mi élt
áramlik suhamlik ledönt szikráz
villámfény terpeszében megtalál
hogy összeáll újjászül a végső kép

hej hej
tércsarnokok
kiált és rángat és suttog a lét
miféle idő
miféle kéz
ébresztett fel a dermedtségből

hej hej
itt áll a lét
vérben viharban
pompázó tér
egy közeli arcban
felzúdul az ég
égve éget
a felismert kép
megtaláltalak
itt van a vég

hej hej
kibomlik a fény
reszketve hullámokban tetőzik a dél
falam leomlik
nyitott vagyok
mi mindent tűrtem és most tudom miért
míg zsongva gyógyít a végtelen tér
mely szemedbe nézve tárul elém
mindent tudok
minden enyém

hej hej
tudd meg miért
tudd meg miért tölt be fényén a tér
mitől tölt újra
csordultig a lét
amíg lélegzel
tudd meg miért

itt itt a pillanat
gyere elém
a lét igázva hajt újra Feléd
fogvatartó
két szemedért
mely árammal sebez
vonz húz eléd

VHK szöveg 1985

szédület, veled

azon a napon a karfiolok felfigyelnek az eszmére
s a délibábrohamok elsöprik a városokat

de nem hammogva, nem -
ahogy belédeszem magam

fogom az arcod
érzem nyíló szád feketén örvénylő vonzását
belémolvadsz
végtelen fű-öleléssel

meglátlak
beömlök szemeden
végigjárlak
suhanva végigrobbanok rajtad
szorítalak
tombolok és adom magam és adok neked is
kiszivárgok kiválasztassz magadból
apránként kicsordulok
vissza.

nem:
nézlek.

IZGALOMBA VARÁZSOLÓDVA

meghitt szemérmes óda

bámultalak
a fatiplik vihogtak
és szűzhártyák lebegtek kis áldozati oltárom felett
szemérmesen pislogtunk és szelíden elfingottam magam
árvalányhajat szórtam a tepsikre
mákosnokkedlit és csuszpájzreszeléket
és kéz a kézben fingottunk egyet
a baglyok odaadóan huhogtak
gondoltam szólok: nézd!
de megintcsak elfingottam magam
nem tesz semmit te csak nevettél
mert seholsem láttad ibolyavörös gömbjüket
és az orrunkal is hiába próbáltuk őket bekeríteni
és ezen megintcsak nevettünk
nem tudom mi volt velem de aznap nagyon fingottam
aztán szaladtunk
és körbe az úton szépenfésült fingok ültek
és büszkén vigyorogtak és a hasadat fogtam úgy nevettél
így mentünk viháncolva és ment a hasad is
átfogtam karcsú derekad és durrogtattalak
arra sétált egy csapat ismerős zsiráf és a nyakuk összetöpörödött az ámulattól
és fiatal bársonyhalak úsztak felénk és buborékokat eregettek
isteni szép volt szólni akartál de ekkor megmozdult a fülem és-
úristen!- nagyot fingott
a torkodon akadt az alma-szó te hájas hófehérke
és rögtön megdöglöttél
felkaptalak és vittelek fájdalmasan üvöltöttek nadrágom alól a fingok
az emberek megálltak és megemelték a kalapjukat
főleg akiknek nem volt kalapjuk
de hetvenen felül azok is megemelték akiknek nem volt
hangtalanul potyogtak a könnyeim
de vigyázva hogy senki ne vegye észre megemeltem a seggem
egyszer elejtettelek amikor megkötöttem elszakadt cipőfűzőmet
többször nem mert elszakadt a cipőfűző
határtalan melankólia ömlött el bennem
és fájdalmamban ingva vittelek téged
keresztül az óceánokon a patakzó óceánokon vittelek
vittelek téged messze
már? napja vittelek étlen-szomjan mert nem akartalak ilyen nehéz helyzetben elhagyni
de Te nem voltál tekintettel erre és csendesen rothadni kezdtél
lelkemre nagyon büdös volt körülötted az éghajlat
gondoltam figyelmeztetésül megcsavarom az orrod
a kezemben maradt
ronda ronda orr dacos termés szitává tülkölt fúvócső
szétsajtolt bizonyíték
de én tovább cűgöltelek karjaimmal vigyázva rád
bokám már térdig kopott és meg-megcsukló könnyeim egyre jobban szétzúzták távolodó körvonalaidat
és ismét megmentettelek
fütyörészve de leplezetlen kíváncsisággal otthagytalak egy KUKÁ-ban
és azóta nem jössz el értem te hálátlan dög!
de esténként ha kinézek a szemétdombra biztatóan intek a szememmel
VÁRLAK!

VALÓSÁGGYÁRAK LŐRÉSEI

rózsatövű ignác, a nagy magyar orvos tiszteletére

agyamban injekciók váltogatják egymást
és pucér ápolónők röhögése
a betegek napi 24 szemműtét után kábúltan térnek
nyugovóra
látom a rákos patkányok reggelihez kászálódnak
a kínorgona szele csapdossa az ablakokat
a bélférgek halálunkat morzsolják
és mire felkel a Nap
és mire lehull

lényem halk jajszava

lényem halk jajszava olykor eljut a peremig
zsizsik és rozsomák szalonnázik vígan a mezőn
degeszre tömött zsákok fogognak kínjukban
lármás, nyugtalan tér az erők fogja

VÁGTÁZÓ HALOTTKÉMEK

hangosbemondó tájakon mázsás tudati parancsokat hirdetni

álmodni kell éberen, konokon, valóra váltani a világot. mindent át kell élni, mindent itt élni, itt átlényegülni egy dühmardosta belső világ papagájrikoltásaiba, az önismeret és önszuggeszció erőit példátlan hadba vezetni, suttogni, kérni, kérlelni, hajlongani, hajolni, haj, haj, hajgatni, álmélkodni folyton, kusza körvonalakat ókumulálni, belső tájakra repülni, az akarat fegyelmét kihúzni hogy a hegyvonulatok felszisszenjenek a tücsökciripeléstől, edzeni, pedzeni, epedezni, sötét udvarokba kakasokat vetni, levelezni fűvel-fával, vadorrú bogárral, lesni, nyesni, etetni bőven, túltelített eltökéltséggel, a jégorrú banya szigorával, hangosbemondó tájakon mázsás tudati parancsokat hirdetni, vénnek lenni, többezer évesnek, de kényesnek, fényesnek.